Szent GellértSZENT GELLÉRT 980 körül született velencei patrícius családból. Kolostori iskolában végezte tanulmányait; alaposan ismerte a Szentírást és az egyházatyákat. Bencés lett, és már fiatalon a közösség apátja. Szentföldi zarándokútra indult, amikor a dalmát partokon, Záránál (Zadar) hajótörést szenvedett. A pannonhalmi apát rábeszélésére Magyarországra indult, hogy egy ideig hirdesse az evangéliumot.

Huzamosabb időt töltött István udvarában, a szent király bizalmi embere lett. Bakonybél rengetegében hét évig remetéskedett; csak István kérésére hagyta el szeretett magányát, és elfogadta a csanádi püspökséget. Ettől kezdve az evangélium hirdetésének élt. Az István halála után gazdátlanná vált országban pogány lázadások törtek ki. Gellért Vatha csapatainak lett áldozata 1046. szeptember 24-én.

 

Bálint SándorBÁLINT SÁNDOR 1904. augusztus 1-én született Szegeden, Vasas Szent Péter napján. Fogadalmi nap ez Szegeden, hisz 1738-ban e napon hagyott alább a pestises pusztítás. Édesapja, Bálint Sándor (1871-1905) és édesanyja, Kónya Anna (1865-1945) paprikatermesztéssel foglalkoztak. Az alsóvárosi templomban keresztelkedett meg és élete nagy részét is Alsóvároson töltötte. Többször emlegetett kijelentése is így szólt: „Szögedön két abszolút van: az alsóvárosi templom és a Tisza.” Édesapja tífuszban korán meghalt, így anyja nevelte, gondosan, vallásosan.

1905. A polgári iskola után a piaristákhoz kerül. Anyjától örökölt szelídsége, szolgálatkészsége, alázatossága mellett, az itt kapott szigorú nevelés hatására, a tárgyilagosság erénye is kifejlődött benne, mely egész életét meghatározó tulajdonsága lett. 1922-ben érettségizett. Egyetemre az éppen ekkor Szegedre költöző kolozsvári egyetemre jelentkezett, amit aztán Budapesten fejezett be 1927-ben. Pedagógusként magyart, történelmet, földrajzot és németet tanított. Emellett fáradhatatlan kutatója volt Szeged és környéke kultúrájának. Diákjai mély tisztelettel és csodálattal emlékeznek vissza rá, hisz kivételes pedagógiai tehetséggel bírt. Egyik diákja így emlékszik: „Olyan órái voltak amilyenre eddigi déákéletünkben nem volt példa.” Diákjait atyai gondoskodással nevelte s valóban az életre készítette fel őket.

1935-ben kötött házasságot Németh Sarolta Magdolnával. Bálint Sándor azonban, boldogan indult házaséletük ellenére, valami oknál fogva, egyre szomorúbbnak látszott s gyermekük sem született. Talán a fiatalasszony fokozódó gyermek utáni vágya, az anyaság-érzés hiánya miatt, Sára asszony kérésére, a Szentszék semmisnek nyilvánította házasságukat. A fiatalasszony újra házasodott s megszületett Péter nevű fia. Bálint Sándor, mindennek ellenére, továbbra is - élete végéig - kitartott egyetlen, igaz szerelme mellett s „Pétörkét” is saját fiaként szeretette. Később azonban gyötrődések sorát kellett átszenvednie.

Édesanyjának (akit ő maga „kedvesanyám”-nak szólított) 1945-ben bekövetkezett halála miatt kis időre megtorpant addigi lendületes, akadályt nem ismerő munkája, majd erőszakkal belekeverték a Mindszenty-ügybe s egy, külföldről hozott, Nagy Imréről szóló könyv miatt is vád alá helyezték. Bálint Sándort azonban tartósan semmi sem tudta megtörni, peres ügyei is tisztázódtak, így megújult erővel kutatta, vizsgálta, gyűjtötte a Szegedhez kapcsolódó kulturális emlékeket. A fiatalsággal is rengeteget foglalkozott. Előadásokat tartott a Szegedi Fiataloknál, a Kalotnál, a Kalásznál, a szemináriumban és a líceumban. A háborúba sok férfi tanárt elvittek, így az egyetemen és a főiskolán is három-három tanszéket bíztak rá.

1976-ban Sára asszony is visszatér hozzá. Ez kimondhatatlan boldogsággal tölti el. Felesége azonban súlyos beteg: Parkinson kórban szenved. Ennek ellenére igen nagy szeretettel, alázattal és odaadással ápolta. Sára asszony egyre súlyosabbá váló betegsége következtében 1980 márciusában elhunyt. A sokáig tartó gyötrődés Bálint Sándort is erősen megviselte. Egy kis időre ugyan visszatért élet- és munkakedve, így nagy művének, a Szögedi nemzet című munkájának, harmadik kötetét a Hagyomány szolgálatában-t még be tudta fejezni. A halálra való készülődését azonban Hetényi János egyik cikke alapján világosan láthatjuk: „Bálint Sándor Nagykőrösön egy általam ismeretlen papnak tett életgyónást.

A pap később megküldte nékem a visszaemlékezésből papírra tett szöveget. Ebben ez áll: „Mióta Bálint Sándor meggyónt, azóta biztos vagyok, hogy megmaradt valami ebben a bűnös világban az eredeti ártatlanság állapotából. Ahogyan előttem térdelt vagy fél óráig, én szinte nem is tudtam mondani semmit sem. Csak figyeltem egy élet vallomására, amelyből kiderült, hogy igen, lehet élni és szenvedni, nagyon szenvedni, tisztán, ártatlanul, Isten konkrét jelenlétében.”

Az életgyónást követő harmadik napon Budapesten járt, mikor, az erősen nagyothalló Bálint Sándor, figyelmetlenségből egy veszélyes útkanyarban száguldó személygépkocsi elé lépett. A János Korház orvosainak emberfeletti igyekezete sem volt elegendő ahhoz, hogy a napokig tartó haláltusával szemben diadalmaskodjanak, így 1980. május 10-én örök nyugalomra hajtotta fejét.

A temetési szertartás az alsóvárosi templomból indult, mely jelzés értékkel bírt, hisz egykor ugyanott keresztelkedett meg, ahol most a koporsója állt, kifejezvén Szeged iránti végtelen szeretetét. A temetésen a több ezres gyászoló tömeg mellett - sok főpappal együtt - Lékai László bíboros úr is részt vett. A halála előtti évben, 75. születésnapjára a Szentatya II. János Pál pápa is sajátkezű levélben küldte jókívánságait. A levél egyik mondata így szólt: „Apostoli áldásomat küldöm Neked, és mindazoknak, akik szívednek kedvesek.”

Ma már egyre többen fáradoznak Bálint Sándor boldoggá avatásának ügyében is. Bálint Sándor szobrot helyeztek el a Mátyás-téren, a szegedi Pantheonban, valamint emléktáblát avattak szülőházánál.