Ünnepségünk a csapatzászló behozatalával, közben pedig a cserkészinduló eléneklésével kezdődött. Ezt követően a cserkészmozgalom által hagyományosan Betlehemből a világ minden tájára, így Plébániánkra is eljuttatott lánggal gyújtottuk meg az adventi koszorú gyertyáit.

A csapatparancsnoki köszöntő keretében a csapatot összetartó cserkésztestvéri szeretetkötelék és a cserkésztörvény fontossága került kiemelésre, melynek köszönhetően még egy több évtizede inaktív tagunk is ismét tiszteletét tette az ünnepségen. A köszöntés után pedig nem maradhatott el az őrsvezetők, valamint a csapat munkáját segítők érdemeinek méltatása, munkájuk megköszönése, apró ajándékok átadása mellett.

Az őrsök egy-egy rövid videóval készültek bemutatva őrseiket mind a csapat többi tagjainak, mind a megjelent szülőknek, vendégeknek. A programblokkokat karácsonyi dalok éneklésével kötötték össze, a meghitt hangulat megteremtése érdekében.

A fiatalok a videón túl karácsonyfadíszeket is készíttettek foglalkozásaik során, melynek felhelyezése is megtörtént ez alkalommal.

Az egyes őrsök bemutatkozó videóin túl, a csapat egészének éves élményeiről is készült rövid hangulat-videó, melyet örömmel és nosztalgiázva néztünk végig a karácsonyfa díszítést követően.

Az ünnepséget záró agapé előtt egy kvízjáték keretein belül mértük össze tudásunkat, mely során mind a csapattal, mind általában a cserkészettel kapcsolatos, illetve a cserkészettől független tájékozottságunkat is bizonyítani kellett.

Élményekkel és finom süteményekkel telve zárult az ez évi karácsonyi ünnepségünk is.

Még több képet találsz Facebook-oldalunkon!