Augusztus 3-án előtábboral kezdtük meg Csapatunk nyári táborát. Tapasztalt cserkészeink minden fontos építményt kialakítottak, mely a később érkezők kényelmét és tábori létét szolgálta az előttünk álló héten.

Táborhelyünk csak terepjáróval és gyalog volt megközelíthető, így a tábor ideje alatt többször izgalmas helyzet állt elő, mikor pl. egy kiadós zivatar után a sártól csúszó lejtős útszakaszokon a kocsi is csak nehezen volt az úton tartható.

Az előtábor után érkező cserkészek tovább folytatták körleteik és a tábor otthonosabbá tételét. Vasárnap a közeli Farkasgyepűre látogattunk el, hogy részt vegyünk a szentmisén. A miselátogatás nem volt azonban kalandoktól mentes, ugyanis hatalmas zivatar támadt és visszafelé már a villámok is a közelben csapkodtak be. A visszajutást kocsival segítettük, mely során vadászok is megállítottak és kérték, hogy vigyük őket a saját autójukhoz.

Lelki töltődésünkhöz nem csak a szentmise, hanem táborparancsnokunk lelkész ismerőse és kis csapata is hozzájárult énekekkel, játékokkal, beszélgetésekkel.

Idén a közös főzéseken túl az őrsök önállóan is megmutathatták szakácstudományukat, mely során kiderült, hogy bizony őrsi keretek közt is finom ebéd készül a bográcsban!

Csapatkirándulásunkon Magyarpolány és környékének festői szépségét csodálhattuk meg, többek közt az 1780 körül épült késő barokk kálváriát, valamint a műemléki védelem alatt álló lakóépületeket.

Természetesen a táboron kívül töltött éjszaka sem maradt el, őrseink élményekkel teli portyán vettek részt. A visszaérkezés után kezdetét vette a tábor bontása majd a felkészülés az esti záró vacsorára, amit sokféle finomsággal tettünk emlékezetessé a másnapi hazaindulás előtt.

Köszönjük mindenki támogatását, aki hozzájárult fantasztikus élményeinkhez!