Július 29-én és 30-án csapatunk kósza és felnőtt tagjai táborelőkészítő portyán vettek részt egy röszkei erdőben. A portyánk elején elkapott minket az eső, de ez sem tántorított el minket.

Két részre oszoltunk: a társaság egyik része ponyva- és avar menedéket épített, a másik fele pedig az ebédet készítette. A főzéshez kellett a tűz: Petya olyan ügyes volt, hogy vizes fával is gyújtott tüzet.

Délután építettünk tábori menedékeket, szépen kialakítottuk a tűzrakó helyünket. Később Bi-Pi tüzeztünk, ahol jókat beszélgettünk, tanultunk új dalokat és a régieket felelevenítettük. Este megtanultunk tájékozódni a csillagok alapján, valamint a módját annak, hogyan közlekedjünk biztonságosan az erdőben, ha nincs zseblámpánk.

A másnap reggelt rendhagyó reggeli tornával kezdtük, egy hideg vizes fürdéssel. A reggeli után túra keretében Miki elvezetett minket a bivalyrezervátumba és út közben sok érdekességet mesélt. Ezután főztünk magunkra, majd összepakoltunk és indultunk haza.

Ez a portya azért volt jó, mert a közösségünk megerősödött, sok újat tanultunk, a régi dolgokat felelevenítettük és megtapasztaltuk, hogy Mayának milyen nehéz dolga lehet, amikor két héten keresztül főz az egész csapatra.

Faragó Tamás őrsvezető